MŰANYAG- ÉS SZÁLTECHNOLÓGIAI MÉRNÖK MSC
Képzésünk célja, hogy használható, biztos tudást adjunk hallgatóinknak a műanyag- ill. száltechnológia területén. Hasonló oktatás korábban a vegyészmérnök mesterszak kereteiben folyt egyetemünkön – az országban tanszékünk indított elsőként ezen a területen önálló MSc képzést.
KÖZÉPPONTBAN A HALLGATÓ
  • Oktatási segédanyagok: Tárgyaink többségéhez ingyenes nyomtatott jegyzeteket biztosítunk, a képzéshez elengedhetetlenül szükséges könyveket kedvezménnyel árusítjuk: célunk, hogy a tudás minél szélesebb körben elérhető legyen hallgatóink számára.
  • Rugalmasság: Ésszerű keretek közt igyekszünk alkalmazkodni hallgatóink elvárásaihoz. A BME-n kívülről érkező új hallgatóink felzárkózását, beilleszkedését egyéni tanterv kialakításával segítjük.
  • Projektszemlélet: Hallgatóinknak tanulmányaik során több esetben alkalmuk nyílik bekapcsolódni egy-egy kutatási projektbe, ennek során bepillantást nyerhetnek a kutatás-fejlesztés menetébe, és képessé válnak az önálló feladatmegoldásra, szervezésre.
HASZNÁLHATÓ TUDÁS
A szakmai ismeretekre koncentrálunk: Az önálló mesterszak indításának egyik előnye, hogy a képzés során több szakmai tárgyat oktathatunk hallgatóinknak, melyek valóban hasznosak a későbbi munkavégzés szempontjából.
BIZTOS ELHELYEZKEDÉS
  • Kiváló, aktív ipari kapcsolatok: Tanszékünk folyamatosan együttműködik az ipar szereplőivel. Hallgatóink elhelyezkedését saját állásbörze szervezésével is segítjük: az itt megjelenő cégek valóban a Te szaktudásodat keresik.
  • Hiányszakma: Számos képzéssel ellentétben jelenleg jóval kevesebb műanyag- illetve textiltechnológus mérnök végez az egyetemeken, mint amennyit a munkaerőpiac felvenni képes.
VÁLASZTHATÓ SZAKIRÁNYOK
  • Műanyagok feldolgozása és alkalmazása: Teljes körű ismeretekre tehetsz szert a polimerek molekuláris szerkezetétől a feldolgozáson át a késztermék felhasználásáig, majd a keletkező hulladék kezeléséig.
  • Szál- és textiltechnológia: Megismerheted a mesterséges és természetes szálas anyagok szerkezetét és tulajdonságait, a korszerű textiltechnológiai eljárásokat.
NÉHÁNY A SZAKON OKTATOTT TÁRGY
  • Biopolimerek
  • Polireakciók kémiája
  • A polimerfizika elméleti alapjai
  • Polimerkeverékek és kompozitok
  • A műanyagipar gazdasági kérdései
  • Gép, szerszám, tervezés a műanyagok feldolgozásában
  • Műanyagok és a környezetvédelem
  • Új szálalkalmazások és technológiák
KARRIERLEHETŐSÉGEK
  • Műanyag- vagy textilipari termelés irányítása
  • Technológiai tanácsadás
  • Technológia- és termékfejlesztés
  • Minőségbiztosítás
  • PhD képzés: a kutatómunka iránt érdeklődő hallgatóink felvételt nyerhetnek doktori képzésünkre, és PhD végzettséggel fejezhetik be egyetemi tanulmányaikat.
A FELVÉTEL KRITÉRIUMAI
Legalább 70 megszerzett kredit az alábbi ismeretkörökben:
  • Természettudományos ismeretek (30 kredit)
  • Gazdasági és humán ismeretek (10 kredit)
  • Szakmai ismeretek (30 kredit)
A hallgatóknak a felvételhez a felsorolt ismeretkörökben legalább 40 kredittel kell rendelkezniük. A hiányzó krediteket a felvételtől számított két féléven belül kell megszerezni. (részletek: www.felvi.hu)
AZ EGYETEM
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a legnagyobb elismertségnek örvendő hazai felsőoktatási intézmények közé tartozik – mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyetemünk 2010 áprilisa óta kutató-elitegyetemi státusszal rendelkezik. Az itt végzett mérnököket országszerte keresik, és megbecsülik.
A VÁROS
A campus Budapest szívében, közvetlenül a Duna partján fekszik. A nyüzsgő nagyváros gazdag kulturális és lüktető éjszakai élete garantálja, hogy egyetemi évei alatt egyetlen hallgatónk sem fog unatkozni. Mindezt azoknak is érdemes megtapasztalni, akik későbbi életüket nem a fővárosban képzelik el.
HALLGATÓI ÉLET
  • Fiatal oktatógárda, barátságos légkör
  • Szórakozás: A BME-n egymást érik a különböző rendezvények (egyetemi, kari és kollégiumi napok), emellett rendszeresen szervezünk tanszéki bulikat, ahol lehetőséged nyílik arra, hogy jobban megismerd az oktatókat, doktoránsokat és hallgatóinkat.
HASZNOS LINKEK
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyész és Biomérnöki Kar, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék
Műanyag és Gumiipari Laboratórium
clear blue sky